16. Fejezet - Első lövés

Kezeink elváltak egymástól, s Hyungwon zavartan felém fordult.

- Mit keres itt? – meglepődötten szegezte nekem a kérdését.

  Nem tudtam mit válaszolni rá, mert nem csak felette lebegtek a kérdőjelek, de én is teljesen bizonytalan voltam. Hogy talált rám? Honnan tudta, hogy itt leszek? Nem voltam elég világos a telefonbeszélgetés során? Annyi kérdésem volt megválaszolatlanul, hogy zsongott tőle a fejem.

   Egy hangos füttyszó hangzott el mögöttünk, az egész gyárat bezengte az ismeretlen hanghatás. Összehúztam testemet, még egy lépéssel közelebb is araszoltam Hyungwon testéhez, mely az éjszaka folyamán az egyetlen biztonságot jelentette számomra.

- Most mi fog történni? – suttogtam remegve a mellettem állónak.

  Tanácstalanul összevonta szemöldökét és gondolkodóba esett. Egy percbe is telt, mire válaszolt. – Fogalmam sincs MinHa, de jobb lenne, ha visszahúzódnál.

  De már késő volt…

Kyung könnyedén átcsusszant két kordon között és bevetette lábát a gyár területére. Leporolta öltönyét, majd hivalkodóan kihúzta magát és megemelte fejét, szinte kihívta magának a tiszteletet ezzel. Persze én nem dőltem be neki… Kívül lehet, hogy a makulátlant mutatta, de belül romlott volt és gyáva.

- Adjátok ki MinHát, különben nagyon megszopjátok! – harsogta a kerítés mellől Kyung. Érezhetően nyugodt volt. Talán túlságosan is. Ami azért volt meglepő, mert nem volt vele más, csak Ő maga. Nem volt senki, aki megvédje, pedig hatan voltak ellene.

  Zsigerből vissza akartam neki üvölteni, de Hyungwon jól sejtette, hogy erre készültem és még időben rátapasztotta tenyerét a számra, így meggátolt benne. Hátrálni kezdett velem, míg el nem vesztünk a gyár sötétségében. Csak akkor merte levenni ujjait ajkaimról, mikor úgy érezte, hogy teljesen lenyugodtam és nem rázkódott már a testem, hogy kiszabadítsam magam fogságából.

- Ezt most miért tetted? – kérdeztem szemrehányóan.

- Mert így lesz időnk gondolkodni.

- Ó, értem – mondtam elismerően. Megint előbb cselekedtem volna, minthogy gondolkodjak. Szerencsére Hyungwon pont az ellentettem volt ilyen téren és ezt már sikeresen többször is alátámasztotta.

  Elhalkult körülöttünk minden. Apró lélegzetvételeinken és a gyár falainak misztikus zúgásán kívül minden néma volt, mintha megfagyott volna a tér és vele együtt az idő is. Törni próbáltam a fejemet, hogy most mi tévők legyünk, de a furcsa lefagyás rám is hatással volt. Nem jutott eszembe semmi használható, mert nem voltam képes összpontosítani a helyzetre. Elködösült agyam még mindig a kézfogás körül forgott és Hyungwon közelségén. Másnak biztosan visszataszító lett volna Hyungwon átható, vegyszeres illata, de hirtelen még azt is vonzónak találtam benne.

  Valaki megérintette a vállamat, amely teljesen kizökkentett elkalandozásomból és jóformán annyira megijesztett, hogy egy aprót nyikkanttam. A falak mégis felsokszorozták a hangerőt és szinte biztos lehettem benne, hogy a gyáron kívül is tökéletesen hallható volt a hangom.

- Basszus – suttogta mögülem valaki. Arcát nem láttam, hangja alapján pedig még nem igazán tudtam beazonosítani.

- Ne haragudj – hajtottam le kútfőmet bűnbánóan.

- Mit keres itt ez a faszszopó? – Érezhetően nem nekem szegezte ezt a kérdést, sokkal inkább társának.

- Mi sem tudjuk. Nem hívta ide senki – mondta Hyungwon. Szavaiból úgy ítéltem, hogy elsősorban engem akart ezzel bevédeni. – Többiek? Velük kéne kialakítanunk egy tervet.

- Mindjárt jönnek. I.M. kivételével. Ő most főzi az újabb adagot.

   Kavicsok sokaságára nehezedtek rá, hallhatóan több cipő alatt ropogtak és egyre közeledtek. Megjött a csoport többi tagja is.

- Még háromszor figyelmeztetlek titeket! Ha nem adjátok ki MinHát, akkor meglepetésekben lesz részetek! Egyet ígérhetek. Nem ússzátok meg ti kis köcsögök! – érkezett Kyung újabb fenyegetése.

  Aggódva dülöngéltem, egyik lábamról a másikra helyezve a súlyt. Meg akartam ragadni újból Hyungwon kezét, de a szemem nem szokott hozzá a sötétséghez, így nem találtam őt. Nem láttam igazán senkit sem. Hol egy csillogó szempárt, hol egy világos hajkoronát pillantottam meg, de ezen kívül semmi támpontom nem volt. Inkább visszahúzódva vártam türelmesen, hátha Hyungwon talál rám.

- MinHát kéri – állapította meg Jooheon.

- Na, ne beszélj! – hangzott el valaki szájából a szarkazmus, majd egy tompa csattanás jelezte, hogy Jooheon butasága miatt kapott egy legyintést tarkójára.

- Áu, te faszfej! Mit kell csapkodni? Meg se várod, hogy végig mondjam! – rinyált Jooheon.

- Honnan tudtam volna, hogy akarsz még mondani valamit? Tökre olyan volt, mintha befejezted volna a mondandódat. Meg tőled amúgy sem várunk el nagyobb szavakat – gúnyolódott továbbra is Jooheon zaklatója.

- Álljatok már le! – Shownu tiszteletet parancsoló hangneme azonnal leállította a két srácot.

- Mi lenne, ha kiadnánk MinHát? Ha csak ennyi a kérése, akkor miért ne? Mi is megúsznánk gond nélkül és valószínűleg MinHának se esne baja. Nem veszíthetünk vele – ötletelgetett Jooheon. Szinte biztos voltam benne, hogy ő lesz az, aki könnyű szerrel átadna másnak, hisz minek védene meg? Az ő nyomorúságos élete mindennél többet jelentett számára és egy cseppnyi emberség se szorult a fiúba.

- Szó se lehet róla! – tiltakozott nagy erőkkel Hyungwon. Hangja erős és határozott volt, még soha nem is hallottam ilyennek.

- Jooheon, most Hyungwonnak van igaza. Nem lehetünk ennyire embertelenek – kontrázott rá Shownu. Talán az ő szava nyugtatott meg végképp. Ha Ő nem adna ki, akkor senki más sem, hisz itt az ő szava volt a hiteles és végleges.

- És ha rátámadnánk? Mármint basszus, tök egyedül van, mi meg hatan… Hatan és egy felen – javította ki magát Kihyun. A felet valószínűleg rám értette, ami azért nem volt szép tőle, de eltekintettem felette.

- Hülyeség lenne – ráztam a fejemet. Egyedül én ismertem jól Kyungot és az ereimben éreztem, hogy most is ugyanolyan zsivány kis féreg lesz, mint szokott is. Pontosan azért jött ide, hogy felvágjon a fegyvereivel és megmutassa, hogy a kezében van a hatalom, hiába vannak ellene többen.

- De miért? Mit tudna tenni velünk? Elüt a jeepjével? Jajj, majd befosok, annyira nagyon rettegek a hatalmas Kyungtól! – Éles nevetés tört ki mindenkiből és ezzel Jooheon bezsebelhetett magának egy „nagyon vicces fiú” díjat. Egyedül én nem tudtam megmosolyogni megjátszását.

- Pontosan azért, mert kibaszott drága és kegyetlen fegyverei vannak. Nem olyan segg hülye, hogy otthon hagyta őket. Hidd el, mindegyik nála van, sőt, párat biztosan el is rejtett a ruhájába. Csak arra vár, hogy kicipeljetek, vagy kikísérjetek és akkor elereszti a golyókat – próbáltam hatásosan előadni magamat, de úgy éreztem nem sikerült a többiekre hatnom. Sőt, szánalmas voltam.

- Ugyan MinHa, ezzel nem tudsz megijeszteni minket. Nehogy azt hidd, hogy nekünk nincs semmink… Ennyi év öldöklés és lopás után azért gondolhatnád, hogy egy pár jó cuccot nekünk is sikerült szereznünk. Az, hogy a te kis Hyungwonniednak egy bicska jutott, az teljesen más tészta – csipkelődött Kihyun. Végig szaladt a forróság az arcomon, teljesen kipirosodtam, de a sötétség uralma alatt nem láthatta senki. Ez volt a mentsváram, különben nagyon kínosan éreztem volna magamat. Így is az volt.

- Fejezd be Kihyun – szállt szembe vele Hyungwon. Rajta is érződött, hogy már zavarja a sok piszkálódás, az odaszúrások és kezdett betelni nála a pohár.

- Istenem, tényleg álljatok le! Nem azért gyűltünk most ide, hogy egymást basztassátok, hanem hogy megbeszéljük, mi legyen. Mellettetek nem tud gondolkodni az ember, komolyan… - mérgelődött Shownu.

- Ne haragudj – kért bocsánatot tőle Kihyun. Hallhatóan megszeppent vezérétől.

   Végre azt éreztem, hogy itt az idő, most ki tudnám javítani az előző hibámat. – Tudom, hogy nem hisztek nekem… - sóhajtottam-, de közületek én ismerem legjobban Kyungot. Nem miattam jött ide. Hyungwont akarja. Azt akarja, hogy az ő kíséretében menjek ki. Féltékeny rá.

  Nem lehettem biztos mindabban, amit közöltem a többiekkel, de valóban ezt éreztem. Kyung nem volt olyan egyszerű ember, szinte minden terve mögött lapult egy másik szándék is. Mint például az egyik házi bulija, amit azért rendezett, hogy egyetlen egy embert megfélemlítsen, mert Zicoval volt egy kis összetűzése szerencsétlen srácnak…

- Lőjük ki a picsába! – csattant fel Wonho, aki eddig egészen csöndben lapult. Eddig azt hittem, hogy itt sincs. – Most mit húzzuk már az időt? Felmegyünk az emeletre és lelőjük. Ilyen kurvaegyszerű! – türelmetlenkedett.

- Nem. Ne öljétek meg! – csaptam vissza hevesen. – Nem engedem, hogy ma itt vér folyjék. Nem lehetne valahogy könnyebben elsimítani a dolgot? – Shownu felé céloztam a kérdést. Ő volt az egyetlen reményünk.

- Szóljatok I.M.-nek, hogy hozzon egy rongyot és a mostani adag Blue Delight-ot. Bekerítjük hátulról és elkábítjuk.

  Shownu terve kísértetiesen hasonlított a már rajtam bevégeztetettre. Nem volt ínyemre, hogy ezt tegyük, de még mindig jobbnak bizonyult a többiek sületlenségeitől.

  Lenyeltem a száraz torkomba ragadt gombócot. – Jól van. Menjen a terv!

Ketten elhagyták a tartózkodási helyünket és eldobogtak a gyár közepe felé, ahol I.M. tevékenykedett a Blue Delight körül.

Hyungwon közelebb araszolt hozzám, végre megtalált és óvatosan kisujjával megbökdöste tenyeremet. Széttártam ujjaimat és Hyungwon belecsúsztatta kacsóját. Újra összeforrtunk. Átjárt a forróság. A szívem hevesen vert. Azt éreztem, hogy minden rendben lesz.

- Gyere ki kiscicáááám! Cicicicicc! Na, add meg már magadat! Miért itt húzod meg magadat, amikor nálam mennyivel jobb helyed lenne?! Ez egy trágyadomb kedvesem és te most pont belenyúltál a szarba! – üvöltötte Kyung. Aztán eldördült az első lövés… 

15. Fejezet - Valami véget ér, egy új elkezdődik

(Zenei ajánlás: MONSTA X - PERFECT GIRL ~ a címre kattintva megnyithatjátok.)

„… valósuljon meg a terv, és minden jól alakuljon.” – Bár így lenne…

  Hyungwon-ra pillantottam miután elhangzott a fejemben a kívánságom. Kíváncsi tekintettel fürkészte az arcomat.

- Tudod, hogy nem mondhatom el, mert nem válik valóra – sóhajtottam csalódottan.

- Igen, tisztában vagyok vele – szegezte le a fejét.

  Egy perces néma csendünket, mely alatt csak sóhajainkat hallattuk, megzavarta egy telefoncsörgés. Mobilom hangosan rázendített, az egyik kedvenc számom dallamával és egyre hangosodva visszhangzott a gyár falai között.

  Zavaromban gyorsan készültem kirántani zsebemből a készüléket, de az csak nem adta magát meg egyhamar, még a szám refrénje is véget ért. Mire kiszabadult a nadrágom martalékából, még annyi időt se hagytam magamnak, hogy rálessek a hívott fél nevére, azonnal reagáltam és a fülemhez emeltem a készüléket.

- Haló! – zengtem a telefonba izgatottan.

- Minha! – szólalt meg a vonal másik felén Kyung. Hangja hallatán görcsbe rándult a gyomrom. Csak ezt nem akartam… Ignorálni akartam minden próbálkozását. Átkoztam magamat azért, hogy nem néztem meg a kijelzőn a nevet.

  Hyungwon is felkapta a fejét Kyung szavára, felismerte őt. Félmosolyt eresztett arcára, majd kellemetlenül elfordult tőlem és araszolgatva, pár lépéssel eltávolodott lényemtől. Nem csak én éreztem az egész szituációt kellemetlennek… Valahogy Kyungnak mindig sikerült a legrosszabb pillanatban megcsörgetnie. Ehhez tehetsége volt.

- Mi az? – kérdeztem tőle fáradtan. Nem volt semmi kedvem se a magyarázatát hallgatni.

- Csak egyszer hallgass meg, kérlek – könyörgött a telefonba.

  Felsóhajtottam. Még lett volna esélyem kinyomni és nem végig hallgatni fárasztó szövegét, de én nem voltam az a típus, aki csak ilyen lazán lerázza magáról az embereket.

- Mondd – adtam be a derekamat.

- Ne haragudj, én nem is tudom mit gondoltam ott, abban a pillanatban. Csak felment bennem a pumpa, amikor megláttam nálad azt a srácot, de tudom, hogy te képtelen lennél megcsalni engem és tényleg megbántam, amit tettem – magyarázkodott sablonosan. Valahogy nem hatott meg a története, mintha csak egy betanult szöveget próbált volna visszamondani nekem. Nem azt éreztem, hogy valóban megbánta volna.

- Nem, te ne haragudj, de nekem ehhez most nincs türelmem. Komolyan Kyung, én már boldogtalan voltam melletted régóta és nincs szükségem a magyarázkodásodra. Már nem szeretlek, és nem akarok újra együtt lenni veled. Remélem, ezt tiszteletben tartod. – Ezzel megadtam a fiúnak a kegyelemdöfést, de csak így tudtam lezárni a múltat. Ő nem az én Golyóállóm. A szívem mélyén már tudtam, hogy ki veszi át ezt a címet az életemben, de még nem mertem ezt biztosra állítani, csak reméltem. Ő sokkal inkább tűnt jó alanynak, mint Kyung. Tett róla, hogy így legyen…

  Megszakadt a vonal. A fülkagylómba már csak a zúgást hallottam válasznak. Igazából meglepett, hogy így reagált, de elkönyveltem annak, hogy talán most végleg sikerült leráznom magamról őt és soha többé nem fog zaklatni.

- Minden rendben? – kérdezte Hyungwon érdeklődően, miközben visszanyomtam telefonomat a zsebembe.

- Azt hiszem igen – mosolyogtam rá biztatóan.

- Tudod, nem lettem volna Kyung helyébe. Rendesen kiosztottad – kínosan felnevetett.

- Hát igen, lehet nem voltam valami túl kedves vele – rántottam meg a vállamat.

- De ha minden miattam van, akkor lehet, hogy jobban tennéd, ha visszamennél hozzá. Mellette nagyobb eséllyel tudnád megvalósítani a tervedet, mert befolyásos családból származik, sok pénze van. Biztosan megtenné a mamádért – próbált rábeszélni a lehetetlenre. Persze, igaza volt, de nem ért meg ennyit pár emlék. A saját életemet vágnám tönkre azzal, ha visszamennék hozzá… Bár azzal is könnyen elcseszhetem, ha esetleg nem válna be a terv.

- Képtelen lennék megtenni. Ennyit nem ér Kyung pénze. Inkább saját magam szerzem meg.

  Hyungwon némán figyelte az eget, újra csend állt közénk, de láttam rajta, hogy készül valamit mondani, csak erőt kellett gyűjtenie hozzá. Én megadtam neki ezt a lehetőséget, nem zavartam meg beszéddel.

- Valamit el kell mondanom az apámról… Azt már meséltem neked, hogy mi történt a baleset során, hogy miért mentettek fel meg minden, de mióta elmondtad a tervedet, azóta ez motoszkál a fejemben – beszélt összefüggéstelenül. Nem igazán tudtam kibogarászni szavaiból, hogy ezzel mit akar, de úgy vettem észre, hogy még nincs teljesen felkészülve a lényeg kimondására.

- Igen, már meséltél arról, hogy a családod befolyásos – biztattam, hogy folytassa. 

   Erről eszembe jutott Jin, akiről viszont nem az tükröződött, hogy olyan dúsgazdag lenne. Lehet, hogy Hyungwon apja valóban olyan tapló, hogy nem támogatja egyáltalán a felesége családját?

- Tudod, az apám egy banknak a tulajdonosa a belvárostól nem messze – suttogta.

- Azt akarod mondani, hogy… Nem Hyungwon, nem rabolhatjuk ki a saját apádat. Ezt felejtsd el! Inkább keresünk más bankokat, kisebbeket, de nem, ezt nem vállalom be. Akkor inkább lemondok a tervemről! – tiltakoztam. Ezt tényleg nem akartam. Hyungwon szénája már így is elég rosszul állt a családban, nem akartam, hogy még jobban tönkretegye azt.

- De higgy nekem Minha, sokkal könnyebb dolgunk lenne, mint más bankokkal. Igaz, otthon apám elvileg minden zárat lecseréltetett, miután kiköltöztem, de oda még mindig könnyebben törünk be, mint a bankba. A bank kulcsait pedig tudom, hogy hol tartja. Figyelj, simán be tudunk sétálni anélkül, hogy meg kéne babrálni a rendszert – magyarázta lelkesen Hyungwon. Úgy tűnt egyre jobban tetszik neki a tervem.

- És a többiek tisztában vannak azzal, hogy édesapád miféle ember?

- Jooheonnal ezért is van köztünk ez a feszültség. Szerinte nem vagyok ideillő, mert én egy elkényeztetett kis buzi vagyok, aki teljesen jó körülmények között nőhetett fel. Ellenben a csapatunk többi tagjával, akik mind nehéz sorsúak voltak. De mindegy is – legyintett. – Leszarom, hogy mit mond az a faszfej. Attól még, hogy gazdag volt a környezetem, lelkileg nem voltam jól kiskorom óta. Nevelők sokasága mellett nőttem fel lényegében, de mindegyiket hamar elűztem. Nem voltam a nevelőnők leányálma – egészen aprót kuncogott magán.

- Én jó kislány voltam. Egészen idáig. Látod, kihozzátok belőlem a rosszat – nevettem fel.

- Mi? Te miről beszélsz Minha? – hitetlenkedett bolondosan. – Ki állított be hozzánk azzal az elvetemült tervvel önszántából, hogy márpedig mi most ki fogunk rabolni egy bankot?

- Ezzel arra célzol, hogy én vagyok rossz hatással rátok? Na, ne viccelődj, aki egy gyárban kísérletezik új drogok kifejlesztésével, az már régen romlott – csipkelődtem vele. Még viccesen meg is löktem egy kicsit a vállát.

- Neked pedig csakis a véredben lehet a rosszaság, ha már a papád is ilyen kemény ember volt – bokszolt vissza gyengéden a vállamba.

- Na, ja. És látod, mégsem tudtam megmenteni magamat eddig egyik helyzetben sem – ráztam meg rosszallóan a fejemet.

- Pedig most igazán kiálltál magadért, amikor Kyunggal beszéltél. Egy kicsit még mindig félek tőled azóta – összehúzta magát poénosan, mintha tényleg rettegne tőlem.

- Tudod, hogy nem arra gondolok… - kieresztettem a megnehezedett levegőt a tüdőmből. – A két gyári látogatásomra.

 Bólintott komolyan. – Tudom.

- Azért is jöttem vissza, hogy még egyszer bocsánatot kérjek, amiért megszegtem az ígéretet.

- Teljesen mindegy – legyintett. – Lényegében most azért szegted meg újra, hogy bocsánatot kérj azért, amiért előzőleg megszegted. Már elvesztette a jelentőségét az egész.

- Ne haragudj – lekonyítottam fejemet, hogy megbánást mutassak.

- Már nem haragszom érte. Eddig ideges voltam, amiért újra visszajöttél, de most őszintén örülök neki – mondta félénken. Óvatosan rám sandított.

  Az orrom alatt elterült egy kósza mosoly, nem akartam annyira kimutatni, hogy szívem valójában most mennyire is repes az örömtől. Kiugrottam volna a bőrömből legszívesebben, ha ez lehetséges lett volna.

  Alsó ajkamba haraptam, amelyet már duzzanatok lepték be a sok harapdálástól, de másképp nem tudtam magamba fojtani az érzelmeimet.

  Olyanra készültem, amire Hyungwon biztosan nem számított. Ujjaimmal gyengéden megkerestem tenyerét, és amikor megtapintottam teste melegét, belecsúsztattam kacsómat a puha kezei közé.

  Hyungwon se tudta tovább leplezni örömét, összemosolyogtunk, majd szinte egyszerre pillantottunk fel a csillagos égre, és a kis égitestek között elterülő hatalmas Holdra, mely beragyogta az éjszakát. A szívem ennél is fényesebben ragyogott most, hogy végre közelebb tudhattam magamhoz az én Golyóállómat.

  Idilli pillanatunknak mégis hamar véget vetett egy közeledő fekete autó, amely leparkolt a kerítés mellett. Összeszűkült szemekkel vizslattam a jeepet. Gyanúsan ismerős volt a jármű. 

- Ez Kyung kocsija. - állapítottam meg nem is leplezve zaklatottságomat.

14. Fejezet - Azt kívánom, hogy...

  Minha hangos kiáltása bezengte az egész gyárat. Feldúltnak tűnt, ami csakis rosszat jelenthetett.

- Hahó! Most azonnal gyertek elő!

   Nem akartam, hogy Jooheonék beelőzzenek, Minha védelmébe szerettem volna állni, még mielőtt újra molesztálni kezdenék. Rohanásba fogtam, csak pillanatokkal később hallottam, hogy Minhyuk is elindult. Ő és Wonho volt az egyetlen, akik szintén mellettem álltak, persze ezt a többiek elől mélységesen eltitkolták, különben ők is olyan sorsra jutottak volna, mint én.

  Fájtak már az izmaim, azt se tudtam, hogy merről jött a hang, merre rohanjak, csak céltalanul bolyongtam.

- Hyungwon, várj! – kiáltott utánam Minhyuk, de nem akartam foglalkozni vele. Egyre idegesítőbbé vált, ahogy egyre sűrűbben kérlelt arra, hogy várjak. Nem akartam várni, csak az volt a célom, hogy megtaláljam Minhát.

  Megelégeltem végül Minhyuk üvöltéseit, ezért megtorpantam és bevártam a barátomat.

- Mi az? – fordultam felé feldúltan.

- Gyere erre – legyintett maga felé és elindult kocogva jobbra. Követtem.

  A kimerültség miatt nem figyeltem túlságosan a lábam elé, néha megbotlottam a töménytelen mennyiségű törmelékben és egy elvétett pillanatban majdnem hasra is estem. Ha nem lett volna Minhyuk előttem és nem tudok megkapaszkodni széles vállában, belezuhantam volna a plafonról leszakadt betonkupacba, amiből rengeteg elrozsdásodott tartórúd is kiállt.

- Köszi – lihegtem, miután újra egyensúlyba helyeztem testemet. Futásnak eredtünk, már láttam az oszlopok sűrűségében a napfényt. A Nap már alig látszott ki a horizonton, a felhőket sötétkékre festette az égbolt.

   Úgy éreztem egy örökkévalóság, mire kijutunk, de sikeresen kint voltunk a gyárból. Az első, akit észrevettem, az Minha volt. Rajta kívül senki más nem volt a gyárt körülvevő udvarban. Ez teljességgel meglepett és egy kis győzelmet éreztem, amiért sikerült beelőznünk Shownut és a többieket.

- Minha! – ordítottam teli torokból neki. A szívem a torkomban dobogott az izgalom és a futás egyvelege miatt.

  Arcán egy apró mosolyt véltem felfedezni. Pár lépéssel közelebb jött hozzánk, így jobban láttam a ragyogó arcát, csillogó szemeit. Ma is nagyon csinos volt, mint eddig bármikor. Nála szebb lányt már régen, vagy talán sose láttam. Mégis tiltott gyümölcs volt számomra…

- Beszélnem kell veletek! – mondta határozottan.

- Miért? – kérdezte Minhyuk. Felvette a keményfiús külsejét, karjait összekulcsolta mellkasa alatt és feszes arccal tekintett Minhára. Jól játszotta a szerepét. Ez ráébresztett arra, hogy talán nekem is ilyennek kellett volna lennem a lánnyal szembe, hogy még elijesszem azelőtt, hogy megjelenne a Monsta X kemény magja. Már túl késő volt.

- Majd elmesélem bent, csak kérlek, hívjátok ide a többieket is! – válaszolta Minha. A legkevésbé se számítottam arra, hogy ennyire magabiztos lesz. Hangja nem remegett, mintha már nem félne a többiektől. Mi történhetett, amiért ilyen határozott lett? Eljárt önvédelmi órákra, vagy hozott magával valamilyen fegyvert?

 Azonnal, hogy Minha száját elhagyta a mondat a többiek is megjelentek mögöttünk. Hátrapillantottam, hogy megbizonyosodjak a srácok reakciójáról. Jooheon arcára kaján mosoly ült ki, Shownu-éról semmilyen érzelmet se tudtam leolvasni. Kihyun, I.M. és Wonho ledöbbentek Minha érkezése okán. Lényegében én is az utóbbiak táborát erősítettem.

- Tudom, hogy nem számítottatok arra, hogy visszatérek valaha is a gyárba, de van egy hírem és egy ajánlatom. Segíteni jöttem, bármennyire is meglepő… - magyarázta Minha.

  Mindannyian érthetetlenül álltunk a szavai előtt.

- Jól van – sóhajtotta Shownu. - Meghallgatunk.

  Megkönnyebbültem, amiért így reagált a vezetőnk, mégsem érezhettem teljes nyugalmat. Az, hogy felajánlotta hallgatásunkat, nem jelenti azt, hogy nem is akarják őt bántani. Felkészültnek kellett lennem az eshetőségre, ha esetleg mégis beigazolódna aggodalmam. Terepmintás nadrágom farzsebéhez nyúltam óvatosan, hogy ne tűnjön fel senkinek. Ott lapult benne a bicskám. Fellélegeztem.

  Shownu elindult befelé, a gyárba és szépen apránként, de a fiúk is követni kezdték. Minha csak akkor mozdult meg, amikor már Minhyuk is elindult. Én bevártam, hogy biztonságba tudhassam őt.

- Mit művelsz? – suttogtam neki, hogy senki ne hallja meg. Nem is lepleztem mérgemet, amiért megszegte az ígéretemet.

- Majd meglátod – jött a válasza. Nem volt valami biztató, de bólintottam. Minha felgyorsította lépteit, áttört a fiúk között és Shownu mellé lépett. Nem akartam követni, de fél szememet így is rajta tartottam. Féltettem…

Minha szemszöge

  A kocsiban kiterveltem mindent, így mire kiszálltam a járműből, már halál nyugodt voltam és teljes önbizalommal léphettem fel a fiúk előtt. Ez kellett ahhoz, hogy elhiggyék minden szavamat. Tudtam, hogy ezzel megnyerhetem őket.

  Hyungwon rémültsége viszont nem tetszett és elbizonytalanított, ezért is hagytam a hátam mögött. Azt akartam, hogy lássa, már nem érdekel ő, holott ez nem így volt, csak hátrébb soroltam a fontossági sorrendemen. A fő célom az volt, hogy a gyárat teljes nagyságában megmentsük a lerombolástól.

  Shownu mellett lépkedve kihúztam testemet, hogy ezzel is mutassam, nem félek tőlük. Jin tévedett, amikor azt mondta, hogy ők nem emberek. Igenis azok. A veleimbe éreztem.

  A fiúk a már jól ismert sátorhoz vezettek. A gyárnak ezen pontján már semmilyen napfény se szűrődött be, a fóliasátorból kiszűrődő ködös fény adott csak egy támpontot a helységben. Shownu előzékenyen kinyitotta nekem a vascsövekből összetákolt ajtót a sátoron és előre engedett. Bent fülledt meleg volt, a pára mindenre kiült. A bent termesztett növényeknek valószínűleg ez volt a legmegfelelőbb időjárás. Egy embernek ez már kevésbé volt kellemes. Éreztem, ahogy a melegben kitágult a tüdőm és friss, hideg levegőért esdekelt, csakhogy azt nem tudtam nyújtani neki. Nem mellesleg a virágnak nagyon jellegzetes, émelyítő illata is rátett a rosszullétemre egy lapáttal.

  Miután mindenki betódult a helyre, I.M. becsukta az ajtót és meg is állt előtte. Karjait összefonta, lábait terpeszbe rakta, mintha ő játszotta volna a biztonsági őrt.

  A jól ismert fa tákolmányok ugyanolyan körbe voltak, mint akkor, amikor utoljára itt jártam. Kihyun rámutatott az egyikre, hogy foglaljak rajta helyet. Meg is tettem, de ügyeltem rá, hogy nehogy belém szúrjon egy elvétett szálka.

  A többiek is leültek körém, kivéve persze I.M.-et, aki nem tágított az ajtó mellől. Nem tetszett, hogy elállta az utat, de most már sokkal felkészültebbek voltak arra az esetre, ha újra menekülésbe fognék.

  Mindenki engem bámult, ezért elkapott a lámpaláz. Nem tudtam, hogy hol is kezdjem… Nem mertem megszólalni, mert féltem, hogy nem leszek hozzá elég magabiztos most, hogy ennyi kíváncsi szem előtt kellett szerepelnem.

  Hyungwonra pillantottam, aki pontosan mellettem ült. Rajta is láttam az izgalmat, kezeit gyűrögette, ujjait tördelte, de egy mosollyal jelezte, hogy nem kell félnem. Aprót bólintottam, majd visszafordítottam fejemet a velem szemben ülő Shownura.

Megköszörültem száraz torkomat és belekezdtem.

- Több helyről hallottam, hogy a gyárat le akarják bontani. Egy monopol cég szeretné megvásárolni a területet és hotelt szeretnének a helyére építeni. Azért jöttem, hogy ezt közöljem veletek, mivel abban biztos vagyok, hogy a cég fejeseinek eszük ágában sincs szólni nektek a dolgokról, valószínűleg rátok robbantanák a teljes épületet.

  Shownu arcát fürkésztem. Nem láttam rajta rettegést, se sajnálatot. Még meglepődést sem. Komolyan figyelt, állkapcsát erősen szorította. Ezt annak vettem, hogy folytassam.

  Kihyun mégsem engedte. Megszólalt. – És miért áll érdekedben ezt elmondani nekünk? Mármint értem, hogy itt van neked Hyungwon, a nagy megmentőd, de mi semmit nem tettünk azért, hogy ilyen jó indulattal fordulj hozzánk. Én a helyedben még hagytam is volna, hogy ránk robbantsák a gyárat.

  Ebben igaza van Kihyunnak, de nem várta végig a mondanivalómat, így a valós indokomat sem tudhatta.

- Most jött volna az én érvem. Nem Hyungwon miatt teszem mindezt. Biztosan ismeritek a legendát a híres itaewoni gyárgyilkosról és arról, hogy milyen rejtélyesen szakadtak meg a további öldöklések. Nos, én ismerem a teljes valóságot. A nagypapám volt a hírhedt gyilkos. Rengeteg emlék fűződik ehhez a gyárhoz a családomat tekintve, és amikor meghalt a nagymamám és jött a hír a lerombolásról… Szíven ütött – sóhajtottam. Fájt újra és újra felemlegetni mindezt, a mai nap már másodszor meséltem a mamáról.

- Értem – bólintott Kihyun.

- És a terv? – kérdezte Shownu. Még mindig kőkemény tekintettel figyelt. Pillái se mozdultak.

- Ez már kicsit komplikáltabb. Egyelőre semmit nem tudok a cégről, hogy ki a tulajdonos, hogy aláírták már a szerződést, melyik hotelről van szó és mikor kezdődne el a lebontás. Ha nem sürgetnek semmit, akkor is jó indulattal egy évünk lenne a tervünkre, mielőtt lebontanának mindent.

  Shownu előre dőlt, beletemette arcát a tenyereibe és végig húzta rajta. Először láttam valami érzelmet is a fiún. Igaz, nem volt túlzó jele annak, hogy kétségbe lenne esve, de mozdulata mégis erre utalt.

- A helyzet az, hogy szükségem lesz rátok. Lehet, hogy őrültség, amit mondok, de az a célom, hogy mi vegyük át a gyár tulajdonjogát. Tehát vagy az államnak fogunk fizetni, vagy ha már megvásárolta a cég a hotelt, akkor nekik kell összekaparnunk egy akkora összeget, amitől nekik is leesik az álluk. Tudom, hogy képtelenségnek tűnik, mivel én sem vagyok gazdag és ti sem, ellenben ti birtokában vagytok egy képességnek. Ha jól hallottam, már jó néhányszor törtetek be helyekre.

  Jooheon hangosan felnevet. – Ezt te sem gondolod komolyan! Az egy dolog, hogy törtünk már be lakásokba, magánterületekre, de azoknak közel sincs olyan biztonsági rendszerük, mint egy banknak, mert gondolom arra akartál célozni…

  Vártam, hogy valaki ilyen mód reagáljon az ötletemre. Még én is csak tündérmesének gondoltam, de a mama megtanította, hogy soha ne veszítsem el a reményt. És ezzel a hozzáállással még talán sikerülhetne is…

- Tehát azt mondod, hogy kezdjünk bele egy nyomozásba, majd hónapokig tervezzünk egy bankrablást és ezek után keressük fel azt a befolyásos céget és nyújtsuk át nekik a lopott pénzt? – Így, I.M. szájából tényleg hihetetlennek hangzott a terv, de nem akartam feladni. Bizakodva Shownura pillantottam, aki láthatóan nagyon törte a fejét.

  A sátorra csend telepedett. Mindenki Shownut nézte és várta, hogy megszülessen a véleménye. Vegyes érzelmek kavarogtak bennem. Reménykedtem benne, hogy legalább őt bele tudom vinni a dologba és akkor a többiek úgyis úgy fognak ugrani, ahogy a vezetőjük csettint. Nem is voltam kíváncsi másra, csak arra, hogy ő mit gondol.

  Az ajkamba haraptam, megint letéptem róla a bőrömet és vérezni kezdett. Beszívtam, hogy a kibuggyanó vért le tudjam nyalni.

  Shownu ajkai szétváltak, amire mindenki kicsit előrébb hajolt, de még mindig nem jött ki belőle semmi, de nem mert senki rászólni, hogy mondjon már valamit.

- Igen? – kérdeztem, hátha így kicsalom belőle a szavakat.

- Legyen.

- Tényleg? – bukkant ki belőlem a kérdés. Nem akartam a fülemnek hinni, azt hittem sokkal nehezebb lesz majd őt meggyőzni. Felhőtlen boldogság kerített hatalmába. Felugrottam a ládikáról és aprókat tapsoltam. – Hát ez nagyszerű!

- Mi? – hüledezett Kihyun.

- Ez faszság! – legyintett lemondóan Minhyuk. – Mind megszopjuk.

  Senki mást nem láttam örülni rajtam kívül. Ez elég rossz tendencia… Nem lesz így könnyű a fiúkkal dolgozni. Még akkor sem, ha Shownu utasításait fogják követni.

  Még szerettem volna millió kérdést felé intézni, de örvendezésem közepette Shownu elhagyta a sátort.

  Hyungwon lépett mellém, meleg tenyerét vállamra kanyarította.

- Kijönnél velem? – tette fel a kérdést egész halkan. A többiek puffogása miatt alig hallottam hangját. Jobbnak is láttam elhagyni a sátrat, nem akartam, hogy a fiúk nekem ugorjanak és leálljanak velem vitázni.

- Igen – feleltem.

  Hyungwon körbefonta ujjaival a csuklómat és megindult velem kifelé. Meg se állt velem addig, míg kiértünk a friss levegőre. Végre belélegezhettem a csípősen hideg levegőt, ami még mindig jobban esett, mint az a párás odabent, a fóliasátorban.

  Két oszlop között megállt velem és megfordult a tengelyén.

- Igazából nem szívesen mondom ezt, mert nagyon nem tetszik az ötleted, ahogy a többieknek sem, de üdv a csapatunkban – félmosolyra ereszti vaskos ajkait.

  Kínosan elnevettem magamat. Igaz is, azzal, hogy Shownu elfogadta a tervemet, azt is jelenti, hogy hónapokon keresztül velük kell dolgoznom.

- Te vagy az első női tagja a Monsta X-nek – mondta, már sokkal nyugodtabban. A szél megringatta a frufruját, a szemeiben a feltörekvő Hold fénye pislákolt, amint azt bámulta. Én is feltekintettem a csillagos égre.

- Ott egy hullócsillag – böktem egy pontra az égen.

- Kívánj valamit! – szólt sürgető hangon.

Lehunytam a pilláimat.

 „Azt kívánom, hogy…”